2016. május 15., vasárnap

Visszatértem

Sziasztok!
Szörnyen sajnálom hogy már kb.3 hónapja nem volt rész de volt egy-két családi ügy ami miatt nem is volt kedvem de ezek már megoldodtak uthogy vissza tértem ám részek sajnos igy is csak ritkán lesznek de igyekszem felrakni öket a következő fejezet pedig a napokban várható.

2016. január 16., szombat

3.fejezet

¤¤Kate Szemszög:¤¤

Miután mindent el mondtam a többieknek eléggé meglepödött arcot vágtak legalábbis a fiúk.
Aztán ki derült hogy Saul már tegnap be avatta őket egysmásba a fiúknak viszont semmit sem
mondtak pont emiatt hogy nehogy aggódásból ne engedjék őket el velem.

Persze ezt még csak 
most fogom nekik is elmondani.-Szóval srácok az a helyzet hogy nos ezt a lányok már valószinü tudják de az igazság az hogy az apánknak volt régen egy barátnője akire csak barátként
gondolt ám a nő szerelmes volt az apánkba és miután a többiek meg születtek az édesanyáik meg találták maguknak a lélektársaikat és apámmal külön váltak

A társaik ezt meg értették és sajátjaiként bántak velük ám Sky és Phoenix anyja és nevelö apja meghaltak amikor egyik alkalommmal súlyosan  össze vesztek és Sky a Nagynénjéékhez került onnan végül pedig nevelöszülökhöz.

Phoenix te idösebb vagy rólad nem tudtak ugyanis mielött Sky vagy te megszülettél és anyád igazából már terhes volt az apámtól a nevelőapátok sokszor meg verte az anyátok igy amikor te       megszülettél a másik testvérének adott hogy megvédjen mert félt hogy téged is bántani fog szerencsére akkor nem volt ott így eltudta vele hitetni hogy meghaltál.

Ettől kezdve a nevelő apád el kezdett megváltozni de egyzer meg eröszakolta anyádat ebből az éjszakából lett.Aztán az anyátok meg találta az igazi lélektársát ekkkor Sky te már olyan egy éves 
is lehettél de gondolom ezt te már tudod.

De most már legalább  jó helyen vagy.-mosolyogtam rá.Aztán amiko el kezdett sirni láttam hogy Zed oda akar menni és hallottam a gondolatát is ahogy megkérdezi Skyt hogy jól van-e.
De még mielőtt oda ért volna Skyhoz én oda teleportáltam és át öleltem a növéremet és elkezdtem őt nyugtatni.

-SSSS ne sírj elhiszem hogy ezt igy hallani most nagyon rossz de ne sírj anyukád sem szeretné hogy sírj hidd el nekem.Ne úgy gondold hogy apád annyira szörnyü volt mert valójában csak tulságosan is szerette anyádat aztán rájött hogy azzal ha anyád a lélektársához megy téged is elveszít.
És már amúgy sem tehetsz mást de ha szeretnéd tudok valamit amivel tudsz beszélni velük
és akkor talán meg nyugszól.

Persze erre mindenki fel kapta a fejét,szerintem Saul egyből tudta hogy miről beszélek mert egyből el kezdte ellenezni.
-Kate ez nagyon nem jó ötlet nem hiszem hogy elég erős vagy már ahóz ráadásul az még egy képzet boszorkánynak is nehéz nem hogy egy hibrid tanoncnak.-mondta.Erre én pedig felhúztam az eggyik szemöldököm.

-Saul elöszöris már nem  vagyok tanonc másodszor pedig értékelném ha a hibrid helyett valami más kifejezést haználnál ugyanis ez olyan mintnha valami vérengző fenevad lennék.És csakhogy tudd kicsit nehezen ugyan de igenis megy a mint az időutazás mint a szellem idézés.Hah.-mondtam.

Nos készen állsz?

2.fejezet A találkozás

¤¤Kate szemszög:¤¤

Miután eltüntettem magunkat úgy döntöttünk fel hivúnk
egy bizonyos személyt aki talán tudja hol vannak a többi testvéreim.
Ez a valaki pedig Saul aki egy savant és aki nagyon jó bartjá apának.
Miután Saul azt mondta hogy mennyünk hozzá mert mindeggyk testvérem
a fiai lélektársai igy ott vannak abba a városba .


Mi persze egyből el is indultunk oda hogy végre találkozzak velük.
Az utazás elég hosszúra sikeredett úgyanis 2 napba telt mire oda találtunk
tudom most bizonyára megint azt kérdezitek miért nem teleportáltunk oda
nos azért mert már igyis eléggé ki fáradtam és emiatt lhet rossz helyre 
teleportálnék.

Nos miután oda értünk a város határához el teleportáltam magunkat paul házába
ugyanis azért ez közelebb van és ez igy még azrt megy.
Persze mikor egyszercsak megjelentünk mindenki meglepödött.
De szerencsére Saul idöben leálitotta öket.

Majd miután mindegyiköjük lenyugodott én megöleltem Sault és Karlat.
Persze azért a fiúk ezen csak mégjobban meg lepödtek de a lányok oda jöttek
és megöleltek amin meg én lepödtem nagyon meg,és zerintem Niallék is.

Sziasztok nyugi én nem jelentek veszélyt uthogy nincs okot a támadásra blablabla.
A lényeg hogy a nevem Kate és Saul apám jó barátja volt,ezért is jöttem el
most ide legalábbisrészben hogy elmondjam neki hogy a szüleim hallotak.-mondtam.
És apám akkor fontos dologra kért.néztem Saul szemébe aki szerintem egyből tudta 
miért is vagyom itt.

Apám arra kért hogy keressem meg a testváreimet akik igazából a féltestvéreim.
Azóta 2 év telt el és én megtaláltam az egyik testvéremet Hope-t.
Most bizonyára azon gondolkodtok hogy ehez nktek mi közötök,elmondom nektek semmi
de a lélektársaitoknak igenis sok ugyanis-lélegeztem mélyet-Sky,Phoenix és Crystal
ti a testvéreim vagytok és még valami  Phee te és Sky testvérek vagytok vagyis ugyan az
az édesanyátok.Crystal te és Diamond valóban testvérek vagytók de az apátok igazából nem az apátok.

2016. január 15., péntek

Közlendő

Sziasztok nagyon nagyon sajnálom hogy nem hoztam meg a rész mikor igértem de most mivel a többi blogra sem raktam fel egy ideje részt igy ugy gondoltam hogy mind a három blogra felfogok rakni két-két részt holnp és holnapután is.remélem azért nem haragúdtatok meg nagyon hogy nem hoztam részt.És szeretném meg köszönni azoknak akik olvassá,nekem ezek életem első blogja és nagyon jól esik hogy fényleg van akkt ez érdekel.KÖSZÖNÖM és hatalmas puszi nektek.sziasztok

2015. december 28., hétfő

1.fejezet Első állomás

Sziasztok sajnálom hogy későn hoztam részt de most itt van és remélem tetszeni fog.Jó olvasást!

¤¤ Kate szemszög ¤¤

Huh.Végre meg tudtuk hogy hol lehet az egyik testvérem nagyon várom hogy végre találkozzunk
persze tudom hogy nem csak ez a lényeg hiszen le kell gyöznünk azt a gonosz boszit.
Húú de utálom azt a banyát mindenesetre apám egyik régi barátjátol megtudtam hogy az első lány aki a testvérem egy Fagytündér.

A neve Hope és Beacon Hillsben találom. Úthogy a többiekkel elindultunk meg keresni.Csakhogy elég hosszú az út ezért úgy döntöttünk hogy Niall,Zayn,Louis és Liam át alakul a farkas alakjukba Lukeék pedig alapból gyorsak úthogy én is ki engedtem a szárnyaim és elindultunk a testvéremhez.


2 nappal késöbb:

Most értünk ide Beacon Hillsbe és minden olyan furcsa itt.A srácokkal épp Hope kis csapatát keressünk.


¤¤ Hope szemszög ¤¤

Épp Alisonékkal beszélgettek arról hogymilyen aranyos Scott blah.De tényleg imádom Alysont de ahogy folyton Scottról beszél elég idegesitő.Épp rá szólnák hogy hadja már abba amikor észre veszem hogy mind kitágult dühös szemekkel néznek mögém.


¤¤ Kate szemszög ¤¤

Mikor észre veszem hogy néznek rám azok a srácok és az a két lány kicsit megijedek de nincs semmi vész.
Sziasztok nyugi nem öldökölni jöttem-mondom.
Nagyon fontos dologról kell beszélnem Hope-al ha nem hisztek nekem akkor be is tudom bizonyitanni.

Nem kell hiszek neked.-Mondta Hope,bólintottam
A nevem Kate és bármennyire hihetetlen testvérek vagyunk és igazából van még két testvérünk is mielött kételkedni kezdenétek ez az igazsság pontosabban csak féltestvérek vagyunk mindannyin 
tudtommal te egy Fagytündér vagy a másik két testvérünk pedig Savantok.

Én egy afféle "hibrid" vagyok boszorkány és elem irányitó de alakot is tudok változtatni édesanyám öseinek köszönhetöen.
Akik mögöttem állnak jobboldalt vérfarkasok Zayn,Liam,Louis és a barátom Niall,baloldalamon pedig Luke,Calum,Mikey vagyis Michael és végül Ashton ők vámpírok.

De a lényeg az hogy azért kell titekt meg keresnem mert van egy nagyon gonosz boszi akit egyedül nem tudok legyözni ehez kelletek ti.

Persze kiváncsi is voltam rátok de most tényleg nem ez a lényeg a lényeg az hogy késöbb muszály lesz együtt dolgoznunk de nekünk most mennünk kell megtalálni a többieket puszi.-Azzal csentintettem egyett és már el is tüntünk a fiúkkal.

2015. december 13., vasárnap

Bevezetö+szereplök

Kate egy boszorkány aki mellet két csoport áll akik a testvérükként szeretik s akik közt van egy aki a szerelmeként. Kate apja erős varázslény volt tudta uralni az elemeket de sok sok évtizede szövetséget kötött pár asszonnyal akik külömböztek volt köztük egy fagytündér és két savant.Szerette őket gyerekek is születtek ezekből a kapcsolatból de aztán mindegyik asszony megtalálta a párját igy a gyerekkel elmentek,de Kate apja is megtalálta a boldogságot egy boszorkány mellet tőle született Kate nevű leánya.Kate mikor már 14 éves volt apje mesélt neki a testvéreiről és azt mondta keresse meg őket.Ezután nem sokkal a szülei egymást és őt védve meghaltak,Kate megmenekült  de félt viszont hogy teljesitse apja utolsó akaratát elment megkeresni testvéreit útközben találkozott a One direction névre hallgató bandára(itt nem hiresek csak barátok és igy hivják magukat) akikről kiderült hogy vérfarkasok akik vele tartottak,ezután nem sokkal találkoztak négy vámpirral a 5sos nevü bandával(ők sem hiresek)velük tartottak és egy család lettek.1 évell késöbb Kate össze jött az egyik fiúval a One Direction-ból  Niallel.Azóta még 1 év telt el Kate már 16 éves és már kideritette hol vannak a testvérei de még oda kell meniük értük hogy együtt legyözzék a gonosz Maryt aki egykor szerelmes volt Kate apjába Richardba,de ő nem szerette viszont ezért bosszút esküdött és hatalmas gonosz erőre tett szert amivel Kateék nem tudnak egyedül megbirkozni,persze Kate ekkor még nem is sejti mekkora erő lakozzik benne.

Kate:

One Direction:
                                                louis       liam      harry         niall          zayn
5Sos:
                                                        luke    calum     ashton      mikey
Scott:

Alison:

Hope(saját szereplő Stiles szerelme és Kate testvére) :

Lydia:

Stiles:

Sky:

Cristal:

Phoenix:

Zed Benedict:

Ivy Benedict:

Xav Benedict: